Blogértesítő

Ha nem akarsz lemaradni egyetlen blogbejegyzésről sem, szívesen küldünk neked rövid emlékeztető üzeneteket.

Friss topikok

Megszereztük a BKV titkos kollektív szerződését!

2010.01.14. 11:36 bbul

Mivel már harmadik napja borzolja a BKV sztrájk a fővárosiak idegeit, úgy éreztük itt az ideje tennünk valamit. A szakszervezet továbbra sem fogadja el a felkínált kollektív szerződést, a tárgyalások megtorpantak, a felek hallgatnak. Nekünk azonban sikerült hackereink segítségével megszereznünk a kollektív szerződés új tervezetét, amit a BKV-s szakszervezetek szeretnének elfogadtatni munkáltatójukkal. Ezúton közöljük:


Kollektív szerződés

mely létre jött a mai napon a Budapesti Korlátlan Végkielégítési Vállalat (továbbiakban BKV) és a Munkavállalók (továbbiakban Nagyurak) között, az alábbi feltételekkel.

A felek jogai és kötelezettségei:

Nagyurak kötelesek a munkaidő előtt legalább 3 perccel munkahelyükön megjelenni és a munkát felvenni, amennyiben más halaszthatatlan dolguk nincsen. Nagyurak kötelesek a rájuk bízott gépjárművet annak átvétele előtt ellenőrizni. Felek megállapodnak abban, hogy a műszaki ellenőrzés ideje nem lehet kevesebb, mint a súlyos testi sértés mindenkori minimális büntetési tétele és nem lehet több, mint a svédországi várható élettartam. Az ellenőrzés során felmerülő műszaki problémák miatt (pl. ablakmosó folyadék hiánya, illetve nem megfelelő színe, üléshuzat nem megfelelő mintája, illatosító hiánya)  Nagyurak jogosultak a munka felvételét megtagadni. Ebben az esetben BKV a hiba elhárításának időpontjáig köteles Nagyurak részére internettel és/vagy Play Station-el és csocsó asztallal ellátott fűtött helyiséget, valamint napi ötszöri étkezést biztosítani.  BKV köteles a Nagyurak által tetszőlegesen kiválasztott étteremből az ételeket a rendelés leadását követő 20 percen belül Nagyurak részére leszállítani.

A jármű hibáinak kijavítását követően Nagyurak kötelesek a munkát elkezdeni, járművükkel a forgalomba kihajtani és utasokat szállítani a BKV által előírt útvonalon. Amennyiben Nagyuraknak másfelé van dolguk, jogosultak ettől eltérő útvonalat is választani (kivéve villamos). Nagyurak kötelesek a kijelölt megállóhelyek előtt lassítani - vagy amennyiben ráérnek - megállni. Nagyurak kötelesek a jármű ajtajait kinyitni és az utasok felszállását lehetővé tenni. Az időjárástól (hideg) és a vezető egészségi állapotától (nátha) függően Nagyurak jogosultak az ajtók kinyitását megtagadni és az utasokat a jármű tetejére / hátuljára való felmászására utasítani.

Nagyurak kötelesek a felszálló utasok jegyeit / bérleteit ellenőrizni. Nagyurak jogosultak ezeknek hiányában az utast a járműről eltávolítani és amennyiben szükséges az ellenőrökkel megveretni.
A munkaidő lejártakor Nagyurak kötelesek a járművüket a BKV telephelyére visszaszállítani. Amennyiben más dolguk van, jogosultak a járművet bárhol leállítani és a BKV költségén taxival hazamenni.

Javadalmazások:

BKV köteles Nagyurak részére minden hónap 10. napjáig átutalni a mindenkori Elefántcsontpari infláció mértékével emelt munkabért. BKV köteles a karácsonykor esedékes pulykapénzen felül november utolsó csütörtökén is pulykapénzt fizetni, tekintettel a hálaadás napjára. BKV pulykapénzt fizetni köteles továbbá az alábbi ünnepeken, tekintettel a más vallású munkavállalókra: Jóm-Kipur, Hanuka, valamint a Ramadán kezdő és záró napja. A munkaviszony megszűnését követően BKV köteles Nagyurak részére végkielégítést fizetni, melynek összege nem lehet kevesebb, mint a Brunei szultán 6 havi nettó jövedelme és nem lehet több, mint az Apolló űrprogram és az új Dubai felhőkarcoló építési költségeinek szorzata.

Sztrájkjogok:

Nagyurak jogosultak bármikor, bármilyen indokból és tetszés szerinti ideig sztrájkolni. BKV ez idő alatt köteles Nagyurak részére a jármű javítására vonatkozó pontban ismertetett feltételeket biztosítani (Play Sation, csocsó asztal, 5 étkezés, étterem) BKV köteles a sztrájk alatt a megállókban megfagyott utasok holttesteit elszállítani, temetésükről gondoskodni. A sztrájk miatt megnövekedett autóforgalom okozta szmog miatt Nagyurak jogosultak a BKV költségén repülővel az általuk tetszőlegesen választott jó levegőjű országba utazni és a  felszállás során a budapesti utazóközönséget magasról leszarni.

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Follow ELITINFO on Twitter

 

ELIT-INFO on Facebook

193 komment

Címkék: énblog tech budapest politika élet közélet humor bkv

A bejegyzés trackback címe:

http://gerillainformatika.blog.hu/api/trackback/id/tr571671559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vernyul 2010.01.14. 16:04:49

@Kis Hableány: Ez is óriási duma, már ne is haragudj. Kábé: Dobjuk ki a szellemi tőkét az országból, azt, "ki szívünknek nem kedves". Remek ötlet, és ki fogja eltartani a népet, hm? Kicsit megváltozott a világ, nem tetszik érezni? Hogy Magyarországon a könnyűiparnak áll a zászló, az mit jelenthet? Szakképzési igényt, esetleg? Agyakat?

Booman 2010.01.14. 16:05:28

@vernyul: Az irreális, hogy megtartsák a 2009-es jövedelemszintet? Válságban levő cég? Ja igen, talán be kéne foltozni azt a 20%-os költségvetési lyukat és talán nem kéne milliárdos tételeket lopni a cégtől. ;)

Junk 2010.01.14. 16:05:41

Öregem....

keresgessünk már tényeket... mit is akar a BKV-s sztrájkoljjól?? Kapott ajánlatot 13% béremelésre és éves nettó 500eFt juttatásra, szegény buszsofőrök, van munkájuk, nem rugták ki őket mint sok minimálbér közelében fizetett alkalmazottat... biztos pontot keresni egy válságos világban (kollektív szerződés), talán nem így kellene, hogy más igya meg a levét...

Tegyük már fel a kezünket akiket tavaly kijjebb tettek, vagy most minimálbér közelében nettó 100-120 alatt keresnek, hogy megtehetik-e hogy sztrájkoljanak....

Kedves sztrájkolók, gondolkozzatok már, hogy a nyúl viszi a puskát és a befőtt meg elteszi a nagymamát vagy mi van???

bbul 2010.01.14. 16:06:37

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Mi sem, ha szétfagyunk a megállóban a sohanapján érkező buszt várva.

Booman 2010.01.14. 16:06:44

@Kis Hableány: Ne pattogjál, kit érdekel, a te sorsod. De nehogy már mástól is elvárd a saját nyomorodat!

tekiteki 2010.01.14. 16:08:38

bbul: "Azt hittem ebben az országban már nem érhetnek meglepetések. Írtam egy humoros bejegyzést, hogy az emberek elmosolyodjanak a saját nyomorult helyzetükön, ehelyett egymás torkának esnek...
Mi lett volna, ha "mindenkidögöljönmeg" típusú cikket írtam volna? "
Nem tűnt föl, hogy éppen ilyet írtál? Pont olyan ez a "humor", mint az a Zuschlag- féle zsidózós vicc- szar, rosszkor, és rossz helyen.
Az is gond lehet, hogy nem jöttél még arra rá, hogy bár a sztrájk valóban lehet kellemetlen, de attól még jogos, és néha szükséges is lehet. Azzal, hogy sikerül a sztrájkolókkal szembeállítani az utazó tömegeket, senki nem jár jól, csak az államhatalom és a BKV. Ez a jól ismert szalámitaktika, vágod?
Az sem tűnik föl, hogy azzal, hogy van sztrájkjog, éppen a te érdekeidet is védik? Valószínűleg hiányoztál a történelemórán, amikor annak a folyamatnak a leírását tanultátok, hogy miként is alkulhatott ki a 8 óra munkád, a fizetett szabadság, az egészségbiztosítás, és a többi - ma már alapvetőnek tartott- munkavállalói jog, így összességében az, hogy nem a munkahelyeden kell napi 18 órát robotolnod, hanem írhatod a demagóg baromságaidat a kényelmes székedből.
A sztrájk kellemetlen, tömegeket bosszant föl de szükséges rossz. Mint az adó mondjuk, így legközelebb írhatnál pl. a személyi jövedelemadó ellen egy szösszenetet.
Csak abba tényleg csempéssz valami humort kérlek!

vernyul 2010.01.14. 16:08:48

@Booman: Basszus, jelen körülmények között az. Teljességgel irreális. Hogy mit lehet honnan ellopni, az itt nem játszik. Teljesen felesleges azon keseregni, hogy mennyit adtak oda a pajtásoknak. Mert már odaadták. Megelőzni, azt kéne. De ez a mostani, ifjú generáció dolga lesz, a régin már nem lehet változtatni. Szomorú, de attól még igaznak hiszem.

Booman 2010.01.14. 16:08:58

@Junk: Nincs tragikomikusabb annál, amikor egy cseléd a kizsákmányolók oldalán bont zászlót. :D

Booman 2010.01.14. 16:10:51

Sajnos mennem kell, tíz perce lejárt a munkaidőm. Agyő, urak, hölgyek, további jó önmegosztást! :D

bbul 2010.01.14. 16:13:45

@tekiteki: A történelemórákról nem hiányoztam. A személyi jövedelemadó pedig tényleg nem szükséges rossz. Amerikában például remekül elvoltak nélküle a FED nevű bankkartell megalakulásáig. Akkor az ő zsebüket telepakolandó be kellett vezetni a nép megsarcolását. Szóval köszi az ötletet. Ne félj humoros lesz.

dolgozni kék 2010.01.14. 16:13:47

Válasszuk szét a dolgokat.
1. A BKV dolgozók nem a management ellen tüntetnek, hanem a keresetük csökkenése miatt. 150 nettó nagyon jó bér egy csődközeli cégnél. Elég messze van a kétszeres minimálbértől szerintem. Jó lenne látni egy BKV-s bértáblát, ahol mindenki eldönthetné, hogy a képzettsége szerint mennyit kereshetne.
2. Szimpatizálnék a BKV-s sztrájkkal, ha azt mondanák, hogy "Nekünk megfelelő ez a fizetés, sőt le is mondunk önként a pulykapénzről, mert ínséges időket élünk. Mi csak azért sztrájkolunk, mert nem vagyunk hajlandóak tovább tétlenül nézni, hogy a management egyre csak dagad, síbolják a pénzt, a járműpark leamortizálódik, a szolgáltatás színvonala egyre csak csökken. Addig nem dolgozunk, míg garanciát nem látunk arra, hogy modern, hatékony és fenntartható vállalat leszünk. Ha leépítések, kiszervezések lesznek, akkor azt is vállaljuk, egyszerűen csak szeretnénk büszkék lenni magunkra."

Roy 2010.01.14. 16:14:19

@Booman: Te támogatod a sztrájkot, te nem jársz dogozni? Az emberek többsége szeretne bejutni a munkahelyére. A le nem dolgozott napok után nem jár fizetés, vagy vehet ki szabadságot bizonytalan időre. Azt is csak akkor, ha jár fizetett szabadság a munkahelyén. Sok munkahely nem biztosít ilyen különleges dolgokat.
Különben is akinek a BKV-s jövedelmek nem elég jók, el is lehet menni máshová. Természetesen, ha kapnak munkát, vagy csak minimálbérért. Ingyen bérlet nincs más munkahelyen a dolgozónak és teljes közvetlen hozzátartozóinak. Ez nagyjából havi 30.000 Ft egy négytagú család esetében.
Akkor hol a francban voltak a szakszervezetek amikor kibuktak a nem mindennapi végkielégítések? Ők is kaptak valami kis pénzecskét, hogy befogják a pofájukat?

Junk 2010.01.14. 16:15:11

Booman: sajnálom, lehet így tűnik, de kérdezem, azok akik nem írnak ide nagy ráérő idejükben netezni, mert a mindennapi betevőre keresnek 2-3 állásban és most épp a fizkójuk nagy részét vesztik mert nem tudnak közlekedni érdekelnek valakit? TE gondolsz rájuk? vagy az a sofőr aki éppen a béremeléséért nem visz senki? vagy a minimálbérre bejelentett melós, aki örül hogy van munkája és luk van ott?? Tudod, Ez a szomorú ....

Roy 2010.01.14. 16:16:53

@dolgozni kék: Arraq még legalább 100 évet kellene várni, hogy egy modern vállalt legyen. Addig akarnak sztrájkolni?

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2010.01.14. 16:20:43

@bbul: jóóó! csak hiányos, a menedzsment jogai és kötelességei jól kiegészítené!
Bár én is egyoldalú szoktam lenni, :)

dolgozni kék 2010.01.14. 16:22:53

@Roy: Szerintem egy profi csapatnak elég lenne hozzá 1 hónap is.

Kis Hableány 2010.01.14. 16:25:18

Mindenesetre a sofőrök velem basznak ki ha nem járnak a buszok és nem a kocsisvezírrel meg a többi tolvajnépséggel ott a bkv székházban.

Hkacsa · http://hkacsa.blog.hu 2010.01.14. 16:25:36

@dolgozni kék: Végre egy értelmes hozzászólás. A BKVsnál nevetségesebb már csak a postás sztrájk volt.

Kis Hableány 2010.01.14. 16:26:20

Jobb lett volna a buszsofőrök elrabolják a kocsist míg megoldódik a problémájuk.Ha már külfölddel példázódunk úgyis,hát a Franciáknál is ellopták a gyárigazgatót.DD

Roy 2010.01.14. 16:27:40

@tekiteki: Te hol élsz ebben az országban a rendszerváltás óta csak az állami cégeknél van fizetett szabadság meg nem minimálbér. Talán még egy-két multinál. A legtöbb helyen még csak be sincsenek jelentve a dolgozók. Akinek nem tetszik lehet ilyen munkahelyet is választani.
A BKV dolgozóinak havi átlag nettó jövedelme 150.000 - 180.000 Ft körül van, és akkor még ehez jön Neki, feleségének, és gyerekeinek az ingyen éves bérlet. Et egy négytagú család esetén havi majd 30.000 Ft megtakarítást jelent.

Kis Hableány 2010.01.14. 16:27:47

@Roy: Dolgozik az.A bkv-nál valami irodista vagy irodavezető,esetleg magasabb beosztású faszkapal.Vagy valamelyik szakszervezeti főmufti.Mindenesetre ráért a munkahelyéről netezni és még havi 150 nettót is kap érte.

Roy 2010.01.14. 16:29:16

@dolgozni kék: Ők is ellopnának mindent. Természetesen még ami maradt.

Kis Hableány 2010.01.14. 16:29:56

Booman tipikusan az az ember,aki más faszával szeri verni a csalánt.

Kis Hableány 2010.01.14. 16:31:26

@Roy: lemaradt a szó vége.Szóval más faszával szereti verni a csalánt.

Roy 2010.01.14. 16:33:17

@Kis Hableány: Ők többet kapnak. Ennyit buszsofőrök keresnek+ ingyen bérlet.

fourgee 2010.01.14. 16:33:24

@pirta: Jah, meg azt sem veszi figyelembe senki hogy ég és föld a különbség a személyautó vezetés és a buszvezetés között.

Érdekes, hogy B kategóriás jogosítvánnyal mindenkinek qrva nagy pofája van...

Kis Hableány 2010.01.14. 16:33:39

@Roy: Még hogy nincs bejelentve csak egy dolog,de sok helyen ki sem fizetik,vagy csak részben.Az étkezési utalványt a főnökök zsebrebasszák és minden egyéb juttatást eltesznek.Nincsenek pótlékok és ha be is van jelentve a nyomoronc melós,akkor a fizetett szabadságokat amiket nem ad ki egész évben,kifizetik félpénzzel.Ilyenek vannak.De ezek az emberek nem sztrájkolnak mert még kollektív szerződésük sincsen.

Kis Hableány 2010.01.14. 16:34:20

@fourgee: A villamosveztőnek még jogosítvány sem kell.

s3m 2010.01.14. 16:37:50

Az van hogy a BKV nak eleg eros a szakszervezete es sokan ezert utaljak, hogy ok mindent megtehetnek. Holott az lenne a normalis, ha minden munkahelyen ahol a torveny eloirja szakszervezetet lehetne alapitani ami legalabb ilyen eros lehetne, es akkor ez lenne a normalis. Es senki se szidna oket, hogy ok mit tehetnek meg es mit nem, a baj az, hogy rajtuk kivul nem sok vallalatnal van erre lehetoseg ezert azt hisszuk ok vannak elkenyeztetve, holott mi vagyunk atbaszva. Respect.

Hkacsa · http://hkacsa.blog.hu 2010.01.14. 16:39:55

Semmi baj nem lenne, ha a minimális szolgáltatásről nem csak tárgyalni kellene, hanem szolgáltatni is kellene azt, és kiszámítható lenne. De így csak szivatják a népet

s3m 2010.01.14. 16:43:02

ezert meg lehet szidni a torvenyalkotokat, akik meghoztak ezeket a torvenyeket. ok csak elnek a lehetosegeikkel. mindig is a tomeg hatalma volt az ami erosebb volt, azt hiszem ok is erre hajtanak, hogy nem lehet a vegtelensegig ezt csinalni. de kivancsi vagyok meddig tart. foleg, mert a havi berletemet sem hiszem hogy vissza fogom kapni az arat, es meg csak hasznalni se igen tudom csak immel-ammal.

Roy 2010.01.14. 16:44:04

Ez az utolsó hozzászólásom.
Senki nem veszi észre, hogy a BKV , és a vasutas sztrájk nem a pénzekről szól. Az egész egy politikai csatározás aminek mi az utazóközönség isszuk meg a levét. Le akarják járatni a mostani ország, és a főváros vezetését. Egyébkén már rég lejáratták saját magukat.
Nem baj majd a következő ciklusban kolbászból lesz a kerítés, tejjel mézzel folyó kánaán lesz itt. Ha-ha-ha.

Roy 2010.01.14. 16:45:38

@Kis Hableány: Sajnos ez a Magyar valóság.

Kis Hableány 2010.01.14. 16:50:03

@Roy: Van benne igazság és az is tény,hogy a 3 nap kiesés miatt a bkv megspórol pármillát amit fizetésemelés gyanánt szétoszthat és még lehet marad is a főmuftiknak a borítékban.Hisz erre az időszakra nem kell a sok dolgozót kifizetni + nincs benzink és áramköltség sem.

Roy 2010.01.14. 16:51:25

@helota: Hogy jön a csizma az asztalra?
Ők is BKV-sok?

little.ms.sunshine 2010.01.14. 16:56:02

Emberek! A sztrájk idegesítő. Tény. Nehéz eljutni a melóba. Tény. Nehéz belegondolni magad más helyzetébe, mert hajlamosak vagyunk annyira önközpontúak lenni, hogy az valami fájdalom. Ahogy végigolvastam a kommenteket (nem mellesleg én jónak találtam a kollektív szerződést) teljesen elment az életkedvem. Nem kell, hogy mindenkinek minden tetszen, de anyázni, nemi szervekkel dobálózni és egymást szidni.... talán csak néha venni kéne egy-egy nagy levegőt és nem mindent véresen komolyan venni. az élet megy tovább BKV sztrájkkal és anélkül is. Remélhetőleg minél előbb megegyeznek. Relax.

bass.gitár 2010.01.14. 16:57:26

Az alapcikk nem humoros, hanem egy unatkozó agybeteg irománya. Meg kellene nézni, kinek adnak lehetőséget, hogy a beírása felkerüljön!

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.01.14. 17:00:29

@Roy:
Ha megnézed a videókat, akkor már nem idegesíted magad egy kis BKV botrány miatt...

dolgozni kék 2010.01.14. 17:02:31

Ha TE egy olyan ember vagy, aki;

-fizeti az adót
-és/vagy BKV bérletet veszel

közben pedig úgy érzed, hogy mind;

-a tömegközlekedés- és politika kapcsolatából
-a BKV-t felügyelő testületet delegáló fővárosi önkormányzatból
-a BKV-t felügyelő testületből
-a BKV- managementből
-a BKV- vízfejből
-a 200 nettós, mégis sztrájkolós BKV-s szakszervezetisből
-magából a BKV-szervezetéből eleged van,

akkor tedd tiszteletedet a BKV székháza előtt jövő xxxxn 18 órakor.

Demonstrálj! Gyere, ahogy tudsz! és Küldd tovább!

Rendet bontani, obszcén szavakkal tarkított versikét skandálni, politikai nézeteken összekülönbözni, táblát tartani és zászlót lengetni nem ér!

ui.: valaki a helyet foglalja le.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.01.14. 17:05:22

@Booman:

"Kiszolgáltatottan", haha. Még a benzint is lopják, és most meg valami apróságért máris káoszt idéznek elő... Mondhatom szép!

Tucsok84 2010.01.14. 17:13:12

azt vágjátok azért, hogy ezt is a Gyurcsány kúrta el.
a bkv-soknak meg annyi, hogy el lehet innen menni!!!
:D

Dagadt Nyúl 2010.01.14. 17:21:23

@Kis Hableány:
Jó lenne, ha befejeznéd a vinnyogást! Ha keveset keresel, lehet jelentkezni buszvezetőnek, még a bőröd alatt is pénz lesz! Egy kis segítség:
www.bkv.hu/allas/index.html

(Bár szerintem 2 nap múlva visítva menekülnél vissza a 80 ezres állásodba..:D )

Roy 2010.01.14. 17:30:59

@Dagadt Nyúl: Na ezért sztrájkolnak. Bravó. Hol kapni kezdőként 900 Ft- os órabért? És a többi juttatás.

jajistenem1 2010.01.14. 17:37:04

Junk 2010.01.14. 16:05:41
Öregem....

keresgessünk már tényeket... mit is akar a BKV-s sztrájkoljjól?? Kapott ajánlatot 13% béremelésre és éves nettó 500eFt juttatásra, szegény buszsofőrök, van munkájuk, nem rugták ki őket mint sok minimálbér közelében fizetett alkalmazottat... biztos pontot keresni egy válságos világban (kollektív szerződés), talán nem így kellene, hogy más igya meg a levét...

Tegyük már fel a kezünket akiket tavaly kijjebb tettek, vagy most minimálbér közelében nettó 100-120 alatt keresnek, hogy megtehetik-e hogy sztrájkoljanak....

Kedves sztrájkolók, gondolkozzatok már, hogy a nyúl viszi a puskát és a befőtt meg elteszi a nagymamát vagy mi van???

Junk! Én egy nem sztrájkoló békávés vagyok, héves!
De amit írsz az oltári nagy baromság!!!
Látom te is beszívtad ezt a 13%-os dumát rendesen!
Lássuk: 1. A béremelési tárgyalások el sem kezdődtek még, így ajánlat sem hangozhatott el!
A 13%-os duma kérlek arra vonatkozik, hogy: az idei évtől ugye szuperbruttósítva lesz a melósok bére-és nem csak a békávésoké- hanem mindenkié aki adófizető, becsületes munkát végez az országban. Ezzel elvileg marad valamennyi pénz az emberek java részénél-így a békávésoknál is.- Ezt állítják be béremelésnek, pedig ez az adószabályok változása miatt "maradó" pénz az embereknél.

2. 500.000 Ft.
A Munka Törvénykönyve szerint a munkabéren felül nem jár semmi juttatás.
Kérdem én, miért is kellene nekünk arról lemondani hogy legalább rosszabb ne legyen a pénzünk mint tavaly volt?
Miért kellene lemondani arról amit évek alatt harcoltak ki a melósok-legfőképpen buszosok- , most egyetlen tollvonással?

3. Neked nem nyílna ki a bicska a zsebedbe akkor mikor kiderül-amit eddig is sejtettél- hogy a felső vezetés a cégnél zsákszámra hordja ki a milliókat, százmilliókat, miközben a melósoktól, minden eddigi juttatást majdhogynem leakarnak nullázni?

4. Mint látod, hallod a sajtóból, van itt pénz a békávénál hiszen jutott végkielégítésre, soha meg nem épülő 4es metróra, többmilliós tanulmányokra...
Arra amire kellene arra meg alig jut ha jut.
Plusz ekkor akarják még az embertől azt a keveset is elvenni amit kiharcoltak évek alatt.

Most én is ugassak asszonnyal, mert az ő munkahelyén havi 50.000 Ft(!!!) csak a cafeteria.
Ő olyan helyen dolgozik, én meg ilyenen.

Annak ellenére hogy én nem sztrájkolok, maximálisan egyetértek a sztrájkoló kollégákkal, hiszen ők a nem sztrájkolók érdekeiért is harcolnak.
Az hogy ez azzal jár , hogy megbénul, de legalább is nagyon nehezen járható a főváros , erre azt tudom mondani hogy ,nézd meg nyugatabbra egy vasutassztrájkot.
Ott apám frankón sehová akár egy hétig sem, és érdekes módon előkerül a pénz, vagy egyéb dolog amiért sztrájkolnak a kinti kollégák...

Amúgy akkor meg irigyelni lehetne az olasz köztisztaságiakat(kukásautón dolgozó embereket )
hogy ők átszámítva 190-200 ezer Forintot keresnek...

Zzoorroo 2010.01.14. 17:43:46

Egy kicsit offolok, de csak egy kicsit:

Van nekem egy BKV-buszsofőr szomszédom (pontosabban anyámnak, de ez mellékes). Ezzel a faszival dumálgattam a tegnap, erről-arról (persze sztrájkról is), amikor a benzinárakra terelődött a szó.

Hát kérem, kiderült, hogy a Lacinak fogalma sincs arról, hogy mennyibe kerül egy liter dízelolaj. 270 forintra tippelt, aztán egy kicsit zavarba is jött, amikor rájött, hogy elszólta magát.

Két kocsi van a családjában, mindkettő dízel, a felesége naponta 40 km-t autózik a munkahelyéig.

Megkérdeztem, hogy Laci, b+, te mikor tankoltál utoljára? Csak nevetgélt és hirtelen más dolga akadt.

Ennyit akartam mondani ahhoz a témához, hogy szegény buszsofőrök milyen keveset keresnek.

vezuvo 2010.01.14. 17:44:28

Sok embernek okoz gondot a bkv sztrájk,de szerintem qrvára nem a sofőrökön kellene elvernünk a port.Ők csak azt követelik,ami eddig is járt nekik. Azokról kellene inkább megemlékeznünk,akik szar gazdálkodással vezették a céget,szétlopták,szétlopatták.Én a befizetett adómból inkább a buszsofőrnek juttatnék, mint a Kocsi féléknek,vagy a "nagyúr" demszkynek és még sorolhatnám.Nem akármi munkát végeznek értünk ezek az "agyonkeresett" bkv dolgozók.Én nagyon szorítok a sikerükért és mindenki sikeréért aki azon van, hogy ne minket nyúzzanak tovább a tolvaj szemetek.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.01.14. 17:45:28

@vernyul:
Mert a kurva életben nem keveredik ki egy olyan ország a válságból, ahol az emberek a lopásra alapozzák az életüket.
Meg ingyen orvos, ingyen utazás, ingyen oktatás, stb Ebből nem lesz pénz.

A politikusokat le lehet váltani ha rosszul teszik a dolgukat de az ország nem halad ha nincs pénz.
A USA ban azt mondják sokan, hogy nem az a kérdés, hogy az állam mit tesz érted, hanem, hogy te mit tudsz tenni az országért!?

jajistenem1 2010.01.14. 17:47:04

Rengeteg irigy ember van itt is sajnos...
Nekem nincs , ne legyen neki sem.
Undorító...

Nick Leeson 2010.01.14. 17:47:48

@jajistenem1: A vezetőitek nem csak a TI zsebetekből húzták ki a pénzt hanem az egész országéból!

És igenis kurávra szűnnek meg a munkahelyek, kurvára csökkennek a bérek, amíg nektek az a legnagyobb problémátok, hogyan lehetne több!

Mindezért azt szopatjátok akin eleve élősködtök és nagy ívben szartok meló közben!

Ja, hogy nyugaton sztrájk van és kapnak emelést? OTT VAN MIBŐL KIFIZETNI!!!! ITT NINCS!

UGYANIS a vezetőitek nem a ti emeléseteket lopták el, hanem mondjuk 3 kórház alapműködésének költségét!

Nem kéne egy kicsit elgondolkodni?

Szemét banda!

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.01.14. 17:49:36

@Zzoorroo: Ez pedig szemenszedett hazugság.
A sofőrnek egyszerűen nincs lehetősége a gázolajhoz hozzájutni a buszból. Esetleg fotózd már le ha egy kis utcában látsz egy buszt amint épp a gázolajat szívják le belőle..

mr.vili 2010.01.14. 17:49:57

@Kis Hableány: Nono!Egy vidéki közlekedési cégnél dolgozom villamosvezetőként.Nos a villamosra igenis kell jogsi,ami hatósági vizsgához kötött,mint más kategóriáknál.Itt a 'V' kategória kerül a jogsiba.Csak egy kis kiigazításnak szántam.
Ja,havi nettó 100-at kapok + 18.000 kajautalvány,meg itt is van fizetett szabi,amit nem mismásolnak el.Korrektül elvagyunk,pedig ennél a cégnél is megvannak a kisebb-nagyobb gondok s a járműállomány se a legeslegjobb,de megfelelő.Alapvetően jól bánik velünk a vezetés s mindenki jól elvan.Megjegyzem a cégünknél dolgozó j.vezetők (troli,busz,villamos) a legjobban kereső munkavállalók közé számítanak a városban.
Nem dicsekedni akartam!!!!!!!!!!

Nick Leeson 2010.01.14. 17:50:02

@vezuvo: Én meg a mentősöknek a tűzoltóknak, az ápolónőknek stb. MERT ők tesznek valamit az emberekért! Ők igazán megérdemlik a pénzt!
A semmirekellő, utasokat szarba se néző bkv-s meg mehet a híd alá ha nem tetszik valami!

jajistenem1 2010.01.14. 17:50:04

@Zzoorroo:

Ezt én sem helyeslem, hogy egyesek lopnak a cégtől, de ezért nem kell általánosítani.
A sofőrök között is akadhatnak becsületes emberek, még ha nem is ismersz egyet sem...

jajistenem1 2010.01.14. 17:51:22

@az aki:

Tévedésbe vagy: nem több, csak annyi mint tavaly...

Nick Leeson 2010.01.14. 17:52:48

@Megszívtuk-waze: A sofőrnek nincs lehetősége?! DE nagy fantáziád van! És annak a havernak aki tankol a buszba? Egy cégnél, egy csarnokban, egy műszakban dolgoznak! Nem mindegy hogy ki lopja el a gázolajat?
Ha nem a sofőr, akkor az aki illetékes és pálinkáért becseréli a sofőrrel!

Legyünk már észnél és vegyük le a rózsaszín szemüveget!

jajistenem1 2010.01.14. 17:53:27

@az aki:

Ezt viszont kikérem magamnak!
Én is dolgozó vagyok, szerelő, és azon vagyok nap mint nap, hogy a kezem alól kimenő hévek eljuttassák az utast oda ahová szeretné...

Zzoorroo 2010.01.14. 17:53:35

@Megszívtuk-waze:

Én nem hazugoztalak le, te se tedd.

Amúgy meg csak a hülye képzeli, hogy a sofőr nekiáll és az utcán szívja le a gázolajat. Az összefonódások, a kéz-kezet-mos a karbantartókkal, a műhelyesekkel, a szervizesekkel, a belsős kutasokkal, az üzemanyagelszámolókkal.

Érdekes, hogy a mentőssofőrök nem sztrájkolnak, pedig most hallottam, hogy havi bruttó 130-at keresnek.

Nick Leeson 2010.01.14. 17:54:20

@jajistenem1: Csak annyi? És ez úgy jön össze, hogy meglévő 30 milliárdos tőkeinjekció után még a lakosság tegyen be némi lóvét, mert drágább lett a gázolaj és nem futja ugyan úgy kifizetni a sofőröket?

Zzoorroo 2010.01.14. 17:55:06

@jajistenem1:

Biztos vagyok abban, hogy van olyan BKV-buszos is, aki nem lop. Mint ahogy olyan rendőr is van, aki nem bírságol zsebre, és olyan orvos is, aki nem fogad el hálapénzt.

Meg olyan cigány is, aki dolgozik.

Nick Leeson 2010.01.14. 17:56:03

@jajistenem1: Bocs, te mondjuk nem csukod oda a nyugdíjast az ajtóba, nem kapcsolod ki a fűtést télen, nem szívatod a jegyzárúsbódéból az embereket és nem húzod le turistákat. Lehet hogy Te nem!

Tony Zionist 2010.01.14. 17:56:20

szar demagóg bolsevista uszítás.

a sztrájk alkotmányos alapjog.

éljen a sztrájk!

jajistenem1 2010.01.14. 17:58:03

Vedd észre , hogy itt nem csak sofőrök léteznek mint írtam ,én sem az vagyok...
JA1 És én nem keresek annyit mint a buszvezetők, és nem irigyelem tőlük még sem, pedig nekem sem tetszik sokminden...

Nick Leeson 2010.01.14. 17:59:12

@Tony Zionist: Attól, hogy valami jogos, attól lehet égbekiáltó pofátlanság! Ha pedig valami az egész lakossággal szemben pofátlanság, akkor az teljesen mindegy, hogy jogos-e...

jajistenem1 2010.01.14. 17:59:37

Igen sajnos vannak olyan kollégák is aki-hogy finoman fogalmazzak- nem keltik a cég "jóhírét" semmilyen frontot sem...

radiris 2010.01.14. 17:59:45

@Megszívtuk-waze:
Én, akarom mondani egy közeli ismerősöm :) három éve békávéstól veszi az üzemanyagot, a mindenkori ár 75%-ért. Éljen a békávé!

Nick Leeson 2010.01.14. 18:01:57

@radiris: Biztos benzinkútja van! Mert mint tudjuk a bvk-nál képtelenség megfújni a naftát...
:)

Nick Leeson 2010.01.14. 18:03:38

@jajistenem1: Nyilvánvaló... De gondolom, most ők várják el legjobban a lakosság lojalitását...

jajistenem1 2010.01.14. 18:04:51

Egy rövid példa az egyik hév vonalról tavalyról:
Egy 3kocsis szerelvény több mint fél évig volt félreállítva, mert nem volt pénz arra hogy a kerekeit kicseréljék!!!
Miközben a vezetőség ezrével lopja ki a milliókat, és ebbe egyes kollégák is besegítenek...
Hosszú hónapok után vmikor ősszel tudták a hévet megcsinálni...

jajistenem1 2010.01.14. 18:06:23

És még rengeteg olyan dolog van amit ti "kívülállók" nem is tudtok, nem is láttok...

jajistenem1 2010.01.14. 18:09:11

Ezzel csak azt szerettem volna mondani , hogy nem csak a sofőrök léteznek a békávénál,de az ő szakszervezetük a legerősebb a cégnél...

Nick Leeson 2010.01.14. 18:09:49

@jajistenem1: És erre az a megoldás, hogy kicsesztek 2 millió emberrel?

Miért nem hugyoztok karácsonykor a puncsos tálba, a céges bulin? Most komolyan, valami más formában nem lehetne?

Már csak azért, mert a vezetőséggel akartok kitolni, ehhez képest mindenkivel ki van tolva, csak velük nincs... Jót röhögnek a mahagóni asztal mögött, ahogy épp tolják a titkárnőt!

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.01.14. 18:12:25

@az aki:
Írjátok már le, hogy szerintetek miként történik a nafta lopás? Tank plombálva, marmonkannával nem lehet a garázsból kisétálni, a motornál megbontani a csövet kurva nagy kosszal jár és nagyon nehéz hozzáférni. Plusz a végállomáson elég rizikós lenne.

jajistenem1 2010.01.14. 18:14:24

De nem bántom őket-nem helyeslem minden lépésüket én sem- ,értem is harcolnak, és másokért is...

Lopás: nem is kell messzire mennünk.
Volt egy kollégánk aki a lezárt öltőszekrényt feltörte, és egy másik kolléga tárcáját, benne pénzzel, iratokkal együtt vitte el, még annyi sem volt benne, hogy az iratokat visszaadja jogos tulajdonosának...
A sínek között lévő földelőkábeleket próbálta ellopni, nem törődve azzal, hogy ezzel szerencsétlen esetben halált is okozhatott volna...

Na ezután az eset után lett kirúgva tizenegynehány év után...

BlueMan 2010.01.14. 18:16:57

a sztrájk jogtalan, akinek nem tetszik a munkahelye, el lehet menni máshova...
a békávé meg már rég felvehetett volna albán tevepásztorokat, azok talán nem nyígnának állandóan...
ha pölö a békávé gyerekeinek orvosai, gyógyszertárosai, tanárai/óvónői... stb. sztrájkolnának, nem tudom mennyire tetszene nekik... pedig akár ők is megtehetnék...

szal zaklassák szekszuálisan az édes anyukájukat a ravatalán!

Nick Leeson 2010.01.14. 18:17:15

@Megszívtuk-waze: Ja? Úgy vette a bkv a buszt, hogy fel volt tankolva, azóta meg nem kellett beletölteni? Vagy robotok tankolják a buszokat egy mindenkitől elzárt páncélteremben?

Gondolom valaki beletölti, ha nem a sofőr akkor más!
Tehát mi a megoldás? Igen tökéletes a válasz nem a sofőr lopja el hanem az aki beletölti!

radiris 2010.01.14. 18:17:24

@Megszívtuk-waze: megkérdeztem az ismerősömet és azt a választ kaptam, hogy a Coca Cola se véletlenül tartja titokban a receptet :))))))))))

Amúgy ki a faszt érdekel, hogy hogy kerül ki az olaj? Engem, akarom mondani az ismerősömet aztán végképp nem.

dolgozni kék 2010.01.14. 18:18:58

@Megszívtuk-waze: az, hogy valami kosszal jár és nehéz hozzáférni, még nem visszatartó erő.

Gondolj csak arra, hogy pár éve valakik kiásták a Barátság kőolaj vezetéket és megfúrták, hogy olajat lopjanak.

Amúgy, ha a busz olyan szuperül védett, akkor nem ott lopják el az olajat, lehet az a minden értelemben fekete olaj buszt sem látott.

jajistenem1 2010.01.14. 18:19:01

@az aki:

Sajnos igen, azt kell hogy mondjam, mint mindenhol máshol a világon amikor erre "vetemedik" a melós...
Ha ezzel a jogunkkal nem élnénk az esélyt sem adjuk meg magunkank arra hogy legalább szinten maradjon a pénzünk...
Valszeg ez túl szimaptikus neked sem, meg másnak sem amit írtam, de ha tudtok okosabb ötletet erre, hogyan lehetne enélkül érdeket érványesíteni ki vele!
De csak törvényes legyen, mint a sztrájkjog...

radiris 2010.01.14. 18:19:11

@az aki: a sofőr csak eladja, aztán gondolom risztel a békávés kutassal. Egyszerű ez, mint az egyszeregy, csak az nem érti, aki nem akarja.

jajistenem1 2010.01.14. 18:20:44

Az, hogy ki hogyan, mikor él vele az a nem mindegy...

radiris 2010.01.14. 18:20:49

@dolgozni kék: a hozzáértők az mondják, hogy a pncélszekrényfúrás is piszkos munka és elég nehéz hozzáférni, de mégis van, aki csinálja :)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.01.14. 18:30:39

@az aki:

dolgozni kék 2010.01.14. 18
Láttál te már csupa kosz gázolajtól bűzlő sofőrt?
Lehet, hogy némelyik bűzlik, ahogy nyáron a kultúrált utazóközönség is, de nem azért mert épp akkor curkintott le egy kanna olajat.
Eléggé síkagyú gondolkodás.

Igen tökéletes a válasz nem a sofőr lopja el hanem az aki beletölti! Még mindig nem látom, hogy kerül ki a garázsból?
Akkor?
Miért vonná be a sofőrt?

Nem magatokból kéne kiindulnotok, hogy csak lopásból lehet élni

dolgozni kék 2010.01.14. 19:13:37

Már megbocsáss, de olvasd el még egyszer a hozzászólásomat, nézd végig, mihez szóltam és mit mondtam.. aztán minősíts síkagyúnak.

"Írjátok már le, hogy szerintetek miként történik a nafta lopás? Tank plombálva, marmonkannával nem lehet a garázsból kisétálni, a motornál megbontani a csövet kurva nagy kosszal jár és nagyon nehéz hozzáférni. Plusz a végállomáson elég rizikós lenne." ezt írtad és erre írtam, hogy a kosz és a nehéz megközelítés nem visszatartó tényező.

Egyébként meg is fordíthatom a kérdést (hogy valóban síkagyú legyek), és azt is állíthatom, hogy olyan jól fizetettek a buszsofőrök, hogy derogál nekik bepiszkítani a kezüket egy kis olajjal.

dolgozni kék 2010.01.14. 19:23:15

egyébként pont úgy mehet nafta-lopás, mint a milliós végkielégítések. valaki szemet huny valamiért.

bbul 2010.01.14. 19:46:34

@little.ms.sunshine: köszi, olyan volt a kommented, mint a friss levegő egy pincebuli után. Hihetetlen, hogy itt mindenki milyen ideges tud lenni...

Dagadt Nyúl 2010.01.14. 19:48:03

@az aki:
Mivel látom, hogy a rosszindulatodnál már csak az ostobaságod nagyobb, leírom, hogy működik a tankolás: buszvezető este beáll a garázsba, kipakol a buszból, és besétál a diszpécserekhez.
A buszt átveszi egy garázs sofőr ő viszi tankolni a buszt. Tankolás után sorszámozott plombával zárja le az üza. betöltő nyílást, a plombaszámot bevezetik a busz műszaki könyvébe. Addig el sem hagyhatja a kutat, amíg ez nem történik meg. Tehát esélye sincs ügyeskedni a gázolajjal.
Később sem, hiszen a plomba megsértése nélkül csak az üzemanyagrendszer megbontásával lehetne a nyálhoz férni. De mivel a dízel ellátó rendszere zárt, ezért ha esetleg ilyen megtörténne, akkor csak hosszas légtelenítési procedúra után lehetne ismét életet lehelni a motorba. Gondolod néhány liter (1-2 ezer forint értékű) gázolaj ellopásáért megérné ezt kockáztatni???
Mert azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy 200 literes teli hordóval az utastérben gurulnak ki a garázsból a buszvezetők??

bbul 2010.01.14. 19:48:23

@bass.gitár: Igazad van! Baromi nagy a kísértés, hogy például a te kommentedet kitöröljem...

Dagadt Nyúl 2010.01.14. 19:56:54

@az aki:
"Ha nem a sofőr, akkor az aki illetékes és pálinkáért becseréli a sofőrrel!"
Számold már ki, hogy egy liter pálinka árából mennyi gázolajat lehet venni! Kurva nagy biznisz lenne 2000 Ft-s pálinkát adni 5 liter gázolajért.

dolgozni kék 2010.01.14. 20:06:23

hagyd már az olajat, nem emiatt van csődben ez a cég.

Nick Leeson 2010.01.14. 20:27:50

@Megszívtuk-waze: Ja? Úgy vette a bkv a buszt, hogy fel volt tankolva, azóta meg nem kellett beletölteni? Vagy robotok tankolják a buszokat egy mindenkitől elzárt páncélteremben?

Gondolom valaki beletölti, ha nem a sofőr akkor más!
Tehát mi a megoldás? Igen tökéletes a válasz nem a sofőr lopja el hanem az aki beletölti!

Nick Leeson 2010.01.14. 20:31:18

@Megszívtuk-waze: Ja? Úgy vette a bkv a buszt, hogy fel volt tankolva, azóta meg nem kellett beletölteni? Vagy robotok tankolják a buszokat egy mindenkitől elzárt páncélteremben?

Gondolom valaki beletölti, ha nem a sofőr akkor más!
Tehát mi a megoldás? Igen tökéletes a válasz nem a sofőr lopja el hanem az aki beletölti!

Nick Leeson 2010.01.14. 20:32:44

@Dagadt Nyúl: Hol láttál a szövegemben 5 litert?

Nem kicsit megy a félremagyarázás...

Nick Leeson 2010.01.14. 20:34:01

@Dagadt Nyúl: Igen ez úgy működik, mint a rendőr rokona sem tud gyorshajtásért büntetést összeszedni, de nem azért mert szabályosan közlekedik...

Dagadt Nyúl 2010.01.14. 20:37:40

@az aki:
Akkor magyarázd már el, mi az a mennyiség , amivel észrevétlenül ki lehet sétálni a garázsból a portán lévő biztonsági őrök mellett??? Hány buszvezetőt láttál már 20 literes marmonkannával osonni az éjszaka sötétjében?

Dagadt Nyúl 2010.01.14. 20:42:07

@az aki:
Megnyugtatlak: nem így működik, ez csak egy urban legend!
Egy bkv-s buszvezetőnek sem ideje, sem alkalma nincs ilyen akciókra. Az a mennyiség meg, amit esetleg meg tudna szerezni nem éri meg, hogy a munkahelyét kockáztassa érte.
Arról pedig még nem is írtam, a buszokba üza. átfolyásmérő van szerelve, aminek segítségével meg lehet állapítani a valósan elfogysztott, és a tankolt mennyiség közötti esetleges különbséget.

sourcerror 2010.01.14. 21:20:09

@Dagadt Nyúl: Nekünk kamionsofőr a szembeszomszédunk. Többször is láttuk, hogy megcsapolja a kamionját, ugyanis a családi háza előtt parkol vele!

Darabos 2010.01.15. 14:36:57

Tisztelt vasutas és BKV-szakszervezetek!

Egyetértek a követeléseikkel, fontosnak tartom őket. Különösen a szárnyvonalak megszüntetésének ügyét.

A módszerük viszont nem tetszik.
Nem a MÁV-ot, hanem a lakosságot irritálja.

A sztrájk csak akkor lehet hasznos, ha ezzel veszteséget lehet okozni a tulajdonosnak. Válságban, kifejezetten jó a tulajdonosnak, mert csökkenti az eladhatatlan termékek termelését.

A javaslatom:
Tegyük ingyenessé, illetve felajánlásként önként adott összegekkel használhatóakká az utazásokat!

A vonatok kihasználatlansága pénzkérdés! Nincs pénzünk utazni.

Ez a gazdaságnak is hátrányos, hiszen nem mozog a munkaerő.
Kellene a rokonokhoz is utazni, a család össze tudna fogni, és túlélni a válságot.

A pénztárnál kiadott jegyek könyvelésre kerülnek, tehát, ha valaki 5 Ft-ot, vagy akár 5 ezret önként támogatásként ad, annak a bevételi számlán jelentkeznie kell. Ez fedezet lenne a többlet-pénztárosi bérekre, és a szárnyvonalakon (adománnyal) utazók számát is mutatná. A jegyvizsgálók tudnák regisztrálni, hányan utaznak jegy nélkül, ingyen. nem a büntetés kiszabása miatt, hanem, hogy látható legyen a járat kihasználtsága.
Lehet, hogy az adományok összege eléri-meghaladja a jelenlegi jegybevételek értékét.

Nem hiszem, hogy ezt az akciót az IC vonatokon, az első osztályon utazóknál és a teherszállításnál is alkalmazni kellene. De a másodosztályon, a szárnyvonalakon nagyon sikeres lehet.

A kezdeményezésnek hosszabb időszakra kell kiterjednie. Ez nem tud 2 óra alatt köztudottá, általánossá válni.

Persze, az Önök szakembereinek ki kellene dolgozniuk a rendszert. De a siker sokkal nagyobb csapás a pusztán bevétel-centrikus rendszerre! A vasút az ország érrendszere! Ha nincs piaci kereslet a magas árak miatt, visszakozni kell.
Az összes személyszállítás árbevétele 2008.-ban mindössze 65 Milliárd Ft volt.
Ezzel szemben a „Költségek, ráfordítások ellentételezésére kapott támogatások, juttatások” összege, 158,7 Milliárd volt.

Egy ilyen akció, sokkal többet ér, mint a 2 órás sztrájk holtidőben!